November 1.
Ha valaki elment, akit szerettünk, akkor nyilván nemcsak az év egy napján emlékezünk meg róla, és nem csak az év egy napján látogatunk ki a sírjukhoz. De jó ez a nap arra, hogy felidézzük azokat a dolgokat, együtt töltött pillanatokat, amiről talán már azt hittük, hogy rég elfelejtettük.
Elmesélek egy igaz mesét…
Élt egyszer egy fiatal lány, aki elsőszülött volt 10 testvér közül, hamar megtanult felelősséget vállalni a családért.
Élt egyszer egy fiatal hölgy, aki beleszeretett egy fess fiatalemberbe. Sajnos nem látta előre, hogy annak ellenére, hogy két gyermekük is született, küzdelmekkel teli házasságuk lesz.
Élt egyszer egy fiatal nő, aki a háborúban szülte első gyermekét. Már nem tudom, jól emlékszem-e, de talán úgy mesélte, hogy abban az időben többször is bombázták a német repülőgépek a várost.
Élt egyszer egy nagymama, aki élt-halt a családért, az unokákért. Vigyázott nemcsak a saját unokákra, hanem a testvérei unokáira is. Kötött, varrt, kézimunkázott az egész családnak. Sokan voltak, de mégis a család tagjai sokáig nem a boltból vásárolt ruhákban, hanem a divatosabbnál divatosabb öltözékekben jártak.
Élt egyszer egy nagyi, aki az unokákat isteni finom sütikkel várta. Ha kellett hajnalban kelt, hogy teljesítse a kívánságokat. Például kisebbik lányunokájának már ébredésre kész legyen a kakaós csiga, hogy az iskolába még forrón, melegen vigye el tízóraira.
Élt egyszer egy idős hölgy, aki elvesztette férjét, fiát, legidősebb testvérként fiatalabb testvérei közül is érte veszteség.
Élt egyszer egy idős néni, aki sajnos egy rossz lépés miatt elesett és sokáig betegeskedett. Aki nem panaszkodott, hogy az orvosok nem segítenek rajta. Betegségét és fájdalmait méltósággal viselte.
Ennek a fiatal lánynak, nőnek, nagymamának és idős néninek egy személyben, nem volt könnyű élete, de sosem volt egy rossz szava sem, kivételes személyisége miatt nagyon sokan szerették.
Két hónapja, szeptember 11-én végleg feladta a küzdelmeket, de bölcsessége, tanításai, szeretete nyomán tovább él az emlékekben…
Hit a halál utáni életben, abban, hogy a halállal csak egy szakasz zárul le, és valami új kezdődik.
Remélem, tényleg úgy van, ahogy gondolta, és valami jó várt rá a túloldalon. Talán egy következő életben sokkal boldogabb lesz.
Soha nem felejtem el, nagyon hiányzik. Ő az én drága apai nagymamám!
Továbbá nem feledkezem el az én drága anyai nagypapámról sem, akivel felejthetetlen élményeket éltem át. A ballagási ajándékként kapott külföldi utazást, melyre ketten mentünk el ("Én és a Nagyapám"), a közös kártyacsatákat, a közös fotózásokat, és a finom hétvégi ebédeket!
Emlékezem apukámra is, aki már nem élhette meg második unokája születését. Nehéz természete és viselkedése ellenére is van sok szép együtt töltött emlék.
Valamint álljanak itt végül, de nem utolsó sorban apai nagypapám, volt iskolai barátnőm, gyerekkori barát.
A szeretteinket soha nem felejtjük el!