Főzőcske

Az én életembe a főzési tudomány úgy kezdődött, hogy anyukám 15-16 éves koromban azt mondta, hogy „Te az életben nem tanulsz meg főzni!”. Értette ezt úgy, hogy rendkívül lusta tini voltam (ez a tini jelző nélkül, néha még most is igaz). Főzni megtanulni, eszem ágában sem volt. Sokszor probléma volt a házimunkával is. Szinte esélytelennek látszott, hogy valaha is elvezessek egy háztartást. De mint az lenni szokott, persze változtam én is, és ez a mondata a mai napig motivál. Felnőttem, családom lett, megtanultam főzni, és már a házimunkával se állok annyira hadilábon. Bár a mosogatással úgy vagyok, mint Agatha Christie… Állítólag (nem tudom mennyi igaz belőle, nagyon-nagyon régen olvastam valahol) azért írt olyan jó krimiket, mert annyira utált mosogatni, hogy ilyenkor válogatottnál válogatottabb gyilkosságokat talált ki, és azok eltusolását :D Lehet, hogy nem igaz, de szeretek erre hivatkozni… Annyi szerencsém van, hogy olyan férjem van, aki nem mondja azt, ha megkérem, hogy mosogasson el, hogy nem, mert ez női munka.

Dicséretnek veszem, hogy amióta a férjem után költöztünk, 2 hónap alatt annyit hízott (rá is fért), hogy 2 lyukkal arrébb kapcsolja az övét, és nem megy rá az egyik farmerja. Valljuk be, ezek szerint olyan rosszat nem teszek elé az asztalra.

Ugyanakkor, amikor nap, mint nap főzni kell (mert a férjecskémet könnyebb öltöztetni, mint etetni :D), akkor bizony kell a kreativitás is. Néha bizony rendesen megizzaszt a gondolat az újabb étel kitalálásánál, hogy ne legyen unalmas, ne ugyanaz a 4-5 étel váltakozzon hétről-hétre. Arról nem beszélve, hogy nem tudok mindennap húst tenni az asztalra.

Férjem gyakran megkérdezi, hogy mi annak az ételnek a neve, amit éppen főztem. Ilyenkor jön az, hogy néha csak hümmögök… Valami Barka-féle kreáció…

A nagylányom (19 éves) gyakran mondogatta, hogy ideje lenne már egy blogban vagy valamiféle formában leírni a recepteket. Néha csak átalakítok egy-egy régi receptet, néha meg még a főzés elején sem tudom, hogy mi lesz a végén az ételben (ez gyakrabban előfordul). Kitalálok valamit, és egész más lesz a végeredmény, mert menetközben alakítom. Sokszor főzök íz után is. Valahol ettem valamit, megtetszett, itthon megfőzöm. Meg képek után is, ez hol sikerül, hol nem. Mint például a pici lányom (4 éves) szülinapi tortája. Első ránézésre egész jól nézett ki, szó se róla isteni finom volt, de amikor megmutattam a férjemnek, hogy milyennek kellett volna lennie, azt mondta, hogy inkább ne mutattam volna. Semmi hasonlóság nem volt ugyanis :D Mentségemre legyen szólva, még akkor kezdtem használni a jelenlegi sütőm, küszködtem a hőfokokkal, a piskótám meg darabokra tört, ahelyett, hogy fel tekerhető lett volna.

Tehát, akkor jöjjenek a receptek …

A receptjeimmel kapcsolatos minden jogot fenntartok. A receptek közlése más weboldalon, csak a forrás megjelentetésével engedélyezett!